A legősibb állapotban megmaradt szánhúzókutya egyértelműen a grönlandi kutya. Még ma is nagy számban élnek őshazájukban, Grönlandon, a Föld legnagyobb szigetén, ahol napjainkban is sokat használják őket szánhúzásra, mivel sok olyan terület van ahova még motoros szánnal sem lehet eljutni. Ezek a kutyák Grönlandon jelenleg is nélkülözhetetlenek sok embernek az életben maradáshoz. Rendkívüli munkateljesítményük tette őket alkalmassá például Amundsen Antarktisz-i utazásához is, aki 111 grönlandikutyát vitt magával. Grönlandon a mai napig a szabadban tartják őket, legtöbbször külön-külön megkötve, jobb esetben „kutyaházhoz” kikötve. Az anyakutyák ott is szülik meg a kölyköket. Nyugati állatvédők sokat cikkeznek arról, hogy ezek a kutyák csak hetente egyszer kapnak enni nyaranta (inni esővizet isznak), mert ha nincs szükség rájuk akkor nem igazán néznek feléjük az emberek. Nem jellemző az állategészségügyi ellátásuk sem, gyakori a jegesmedve támadás is, és bizony mindezek miatt magas az elhullási arány is. Mindezt ugyan a grönlandi kormányzat igyekezett megcáfolni, de tökéletesen senkit sem sikerült megnyugtatniuk.
Ez egy rendkívül kemény kutyafajta, melyet kevesen ismernek. A környező országokban sem túl gyakori, Magyarországon pedig csak egy képviselője van jelenleg (2012. év) a fajtának. A gyorsasága már-már vetekszik a szibériai huskyéval. Franciaországban, Svájcban, és az Északi országokban sokan indulnak a kutyafogathajtó versenyeken ezzel a fajtával, lassan betört a német és cseh versenyzők életébe is, de kiállításokon csak nagy ritkán látható egy-egy példány. A gröndlandi egy rendkívül kitartó és kemény „dolgozó”, azonban nagyon nehéz együtt élni vele. Még a falkatársak is keményen és rendszeresen verekednek egymással a falka hierarchia miatt, és ez nagyon ritkán zajlik vérontás nélkül. Idegen kutyát általában nem engednek be a falkába. Mint minden szánhúzókutya, ő sem házőrzésre termett.
A grönlandi kutyáknak széles és mély mellkasuk van, erős, jól izmolt végtagjaik. Fejük széles, enyhe stoppal, kis fülekkel. Farkuk sűrű szőrzetű, elég rövid, magasan tűzött. A kanok marmagassága 60 cm, a szukáké 55 cm. Bundájuk dupla rétegű: vastag aljszőrzetből, és egyenes, hosszú fedőszőrből áll. Az összes színvariáció megengedett náluk.
Nemcsak a falka kutyáinak, de a gazdának is nagyon kemény kézzel kell kapaszkodnia a posztjába, mert elég egy kis megingás, és ezek a kutyák többé nem ismerik el felettesüknek. És ez nem is meglepő, ha belegondolunk, hogy ezeknek a kutyáknak még napjainkban is sokszor jegesmedvék és egyéb más, az életükre veszélyt jelentő dolgok ellen kell magányosan küzdeniük Grönlandon.
Dér Andrea |
|
|
|