Statisztika
Tagok : 4Tartalom : 1185
Webcímek : 44
Tartalom találatai : 2326940
| Grönlandi élmények - II. rész |
|
Előző rész (Grönlandi élmények - I. rész) Az első megmaradó hó Ilulissat magasságában (430 km a Sarkkörtől északra) szeptember végén esik le, és május végére olvad el. A múzeumban vetített dokumentumfilmből világossá vált, hogy a dolgozó kutyák munkakörülményei köszönő viszonyban sincsenek a turistacsalogató reklámokkal. Láttunk fogatot hasig jeges olvadékvízben gázolni, majd a 450 kg körüli szánt a gondosan letisztított aszfaltburkolaton vonszolni.
Az inuitokat vajmi kevéssé érdekli az a klímaváltozást kísérő nagy figyelem, melynek jelképévé Ilulissat vált. Sőt, a megnövekedett érdeklődést kifejezetten terhesnek találják (főleg a heves Greenpeace akciók, valamint az őket érzékenyen érintő fókabőr kiviteli tilalom bevezetése óta), és kimondottan bizalmatlanok a látogatókkal szemben. Még iszlám országokban is bárkit le lehetett fényképezni (esetleg némi baksis ellenében) tevékenység közben, a fókát daraboló helyi hentes oly ellenségesen mordult rám, hogy attól tartottam, kiveri a kezemből a fényképezőgépet.  A múzeum egyik tábláján egy bennszülött provokatív módon teszi fel a kérdést: „INUIT HAVE ALWAYS ADAPTED TO THE CHANGING CLIMATE... BUT WHAT CAN YOU DO YOURSELF?!” (Az inuitok mindig alkalmazkodtak a változó klímához… de te [fehér ember] mihez kezdesz majd??) A dán szöveget nem jegyeztem le (a hivatalos nyelv a nyugat-grönlandi, a dán csak a második), grönlandi nyelven: „INUIT UAGUT ALLANNGORNERNUT NALEQUSSALLAQQITTUAANNARSIMAVUGUT... ILLERPIARLI QANORILIORSINNAAVIT?!” Ennek ellenére a motoros szán kevéssé elterjedt. A kutyaszán még mindig a legmegbízhatóbb módja a közlekedésnek. Az 500 fő lakosú Kangerlussuaq-ban (pont a Sarkkörön) csak két ápoló található, orvoshoz a 130 km-re fekvő Sisimiutba kell menni. A településeken csak 3-5 km autóval járható út van (autója a helybélieknek igen ritkán, inkább csak a vállalkozásoknak van), a települések között csónakkal, hajóval, helikopterrel vagy szánnal lehet közlekedni. A grönlandi szán nehéz és nagyméretű. Önsúlya felszereléssel ( kesztyűs zsákokkal, bőrökkel együtt) a 100 kg-ot közelíti, 300 kg hasznos terhet (halat) raknak rá. Könnyű terepen a hajtó oldalvást ül rá, a csapatot 5 méteres ostorral tereli (a fogat mellett jobboldalt csördítve a kutyák balra fordulnak és viszont). A nem használt ostort saját jól felfogott érdekükből a szán hátsó rúdjára akasztják, így a szíj 5 méter hosszan vonszolódik a szán mögött. A kutyák ugyanis nem állnak meg (főleg a hazafelé vezető úton nem), ha a hajtó bámily okból (váratlan bucka, esetleg némi tankolás a sikeres halászat-vadászat után) leesik a szánról. Ilyenkor az egyetlen esély a fogat megállítására, ha sikerül elkapnia az ostort és visszahúznia magát a szánra. A helyi kocsmákban (melyek az alkohol hozzáférhetőségének korlátozása miatt délután 4-kor bezárnak) népszerű téma, hogy aznap kinek a fogata érkezett vissza hajtó nélkül, majd órákkal később maga a hajtó, holtfáradtan.  Ma már kivétel nélkül mindenki modern anyagokból készült ruházatot használ, kivéve a prémkesztyűt és gyakran a hagyományos inuit csizmát, mely hatásosabban véd a fagysérülésektől. A 2-3 napos halász-vadász utakra mindenki egy nagy zsákot visz 40-50 gyapjúkesztyűvel, melyet, ha átázik, azonnal lecserélnek. A prémkesztyű kézfejének közepén egy hosszabb szőrű pamacs van, melynek rendeltetését a hallgatóságból senki nem tudta megfejteni, bár a magyarázat nyomán azonnal érthetővé vált… orrtörlésre szolgál. Mínusz 20 fokban senki nem fogja levenni a kesztyűjét, hogy orrot fújjon, az ember orra pedig ilyenkor folyamatosan csöpög.
|
